Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bártfafürdő - Bardejovské Kúpele - Szlovákia

2010.10.01

 

A bártfai Erzsébet emlékek közül először egy érdekes emlékoszlopról szólok, melyről így írt a Vasárnapi Újság:
 
„Erzsébet királyné emlékezete.
Kép (…) Bártfán is emléket állítottak a néhai királynénak. Az orvosforrás oszlopcsarnokában emlékoszlopot emeltek, belé falazták azt az ivópoharat, a melyből Erzsébet királyné ott időzésekor a bártfai gyógyforrás vizét itta.
A pohárnak különben érdekes története van. A. mikor a királyné Bártfára hajtatott a vasúttól, a kút mellett megállította kocsiját és vizet kért. A kiséret és a fogadást rendező urak zavarba jöttek. Előkészítettek ugyan szép ezüstös serleget, hogy ezüsttálczán szolgálják föl a vasas vizet, de arra nem számítottak, hogy a felséges asszony rögtön, a vasúttól jövet, minden pihenő és átöltözködés nélkül megkezdi kúráját. Az előkészületek tehát kárba vesztek; a szomszédos czukrászatból sietve hoztak egy egyszerű üvegpoharat, a melyből a Királyné azután naponta itta a forrásvizet. Ezt a Poharat falazták be az obeliszkbe. Feliratos tábla szól a boldogtalan királyasszony bártfai tartózkodásáról.”
 Forrás:  Vasárnapi Újság 1899. július 16.

 

A másik emlék egy gyönyörű szobor, amiről kétoldalas híradást olvashatunk a Vasárnapi Újságban.

A bártfai Erzsébet szobor leleplezése - 1903. augusztus 16.

Kép

A bártfafürdői Erzsébet-szobor leleplezési ünnepélyének sorrendje:

1.16-án d.e.10 órakor ünnepélyes istentisztelet s bártfafői templomban
2. 10 és 1/2 órakor felvonulás a szoborhoz: elhelyezkedés. Elhelyekedés után:
3. Hymnusz.
4. BÁRDOSSY JENŐ dr.főispán, mint a szoborbizottság elnökének megnyitó beszéde.
5. Ünnepi beszéd.
6. Alkalmi költemény. Szavalja: BORNEMISSZA GABRIELLA k.a.
7. A szobor megkoszorúzása.
8. A szoborbizottság elnöke átadja, RHODY ALAJOS polgármester átveszi a szobrot.
9. Szózat.
10. Délután 2 órakor TÁRSASEBÉD a fővendéglő nagy verandáján.

 

"A BÁRTFAI ERZSÉBET - SZOBOR LELEPLEZÉSE

Kép A híres, ősrégi «Savanyóviz»-völgyben, sötét fenyvesek árnyékában, a természet szépségének varázsán kívül szent emlékek, hazafias érzelmek zsongják körűl az elmerengő vándort. A fenyvesek suttogása tündérmesét regél nekünk a régi időkről, a nagy magyar asszonyról, Zrínyi Ilónáról, a kinek hozzá méltó nagy fia, II. Eákóczi Ferencz, mint gyermek talán épen ez ösvényen verte fel kaczagásával a mély erdőt, a hol most üdülő késő utódok pihenést lelnek, gyógyulást keresnek. Ide látszik a még romjaiban is kevély sasfészek, a zborói vár, a Rákócziak ősi vára, a másik völgyhátról a régi, szabad királyi város, Bártfa, az idő mohától belepett bástyáival, falomladékaival.

 

Azóta két század tűnt le, de az idő mintha ismételné magát. Mint régen, újra egy fejedelemasszony lépeget az erdő árnyékos ösvényein, a ki a legszentebb anyai fájdalom terhe alatt roskadozva jár-kél élete útjain. A ki egyszerű Szürke selyemkendővel fedve fejét, veszi napi fürdőjét, a ki gyalog bejárja a vidék kiesebb fekvésű helyeit; egyik-másik fordulónál a reá már várakozó pereczes gyerektől vásárol egy-két darabot, míg a gyerek hálálkodik az  áldott lelkű nagyságos asszony »-nak. De a merre megy, a merre jár, egy nép szeretete, egy nép mély részvéte kiséri. A királyi aszszony tudja, látja, érzi ezt, érdeklődik is minden szép és nemes iránt, de vigasztalni semmi sem tudja. Az anyai fájdalom, a milyen szent, épen olyan vigasztalhatatlan is.
Ebből az emlékből szövődött az a világi fényben talán nem annyira tündöklő, de benső egyszerűségében annál meghatóbb ünnep, a melyet Bártfa a múlt vasárnap ült osztálykülönbség nélkül a nép ezreinek jelenlétében. Odaadó, lángoló szeretettel ünnepelte most a közönség annak az emlékét, a ki idegenből szállt e tájékra, de az idegen környezetben, a gyászos időkben is rokonszenvezett nemzetünkkel. Ez az odaadó, hálás érzés emelte neki azt a szobrot, a mely igazán a nép összességének fillérein készült Az ünnep is a nép szeretetének kifejezője volt Az úri ruhák mellett ott rajzott a föld népe, a férfiak a maguk szőtte kenderszín ruhában, vörös-kék sujtásos mellényben, az aszszonyok, leányok virágos, kék, fehér viganóban. A. déli nap verőfényében kezdődött az ünnep, de az égre egy-két felleg borúit, a mely enyhítette a nap tikkasztó erejét. A sátrak alatt a korláton kívül a vidékről összegyűlt nép hullámzott.
A Deák-szálló előtt, a hol a megboldogult királyné lakott, állott a szobor nemzeti színű lepellel eltakarva a kíváncsi szemek elől. Az áhítatos csöndben az eperjesi katonai zenekar a Hymnuszt adta elő. Utána Bardossy Jenő főispán, mint a szoborbizottság elnöke fényes díszmagyarban mondott megnyitó beszédet, melynek elhangzása után Berzeviczy Albert tartotta meg ünnepi beszédét.

Kép

Berzeviczy Albert nagyhatású beszédében visszaemlékezéssel kezdette arra, hogy nyolcz évvel ezelőtt Erzsébet királyné Bártfán töltött néhány hetet. «Boldog legenda köré fűződtek a a napok — folytatta aztán — melyeket a felséges asszony itt töltött; honos a jövevénynek, szülő a gyermeknek mutatta és mutatni fogja még századokon át: itt lakott, itt pihent meg fárasztó útjai után, itt ürítette az éltető forrás gyöngyöző vizével telt serleget, itt hallgatta kedvencz költői verseinek olvasását. Akkor még nem sejthette senki, hogy ez a hely egyik utolsó állomása volt a sorstól oly igazságtalanul gyötört nemes lélek földi vándorlásának. «A régi Bártfa híres iskolájának megalapítója, Stökkel Lénárd magister a XVI. század zivataros korszakának küzdelmeiben azt mondta tanítványainak, hogy: «Ha a fák és kövek sirni tudnának, s az összes folyók könnyárakká változnának. Magyarország siralmait túlhaladni akkor sem tudnák». Ez a mondás illett arra a gyászra, melyet Erzsébet királyné megrendítő halála borított hazánkra. Nincs semmi túlzás benne, hogy azóta nálunk száz meg száz helyen igyekeztek valami emlékjelben, valami elnevezésben, valami alapításban megörökíteni azt a nevet, mely él, míg magyar élni fog, ennek a hazának minden talpalattnyi területén. Mi mind, kiket valami kötelék fűz ehhez a vidékhez, úgy éreztük, hogy Bártfa sem maradhat látható emlékjele nélkül azoknak a történetére mindenkorra fényt vető napoknak, melyeket megdicsőült királyasszonyunk itt töltött. A fájdalmas, hálás, kegyeletes emlékezés és hazafias érzelem hamar juttatták megvalósulásra a művész eszméjét, mely immár érczbe öntve áll itt előttünk, a ház előtt, mely hajléka volt. Itt áll előttünk az ő képmása, a még fiatal, még életvidor királyné, az a királyné, a kinek neve, alakja, elválaszthatatlanul lesz hozzákötve a magyarok emlékezetében ahhoz a hajnalhasadáshoz, mely hosszú, rémes éj után meghozta nekünk a szabadság és nemzeti élet reggelét.»
• Idegenből jött ő hozzánk még majdnem mint gyermek, két birodalom hatalmas uralkodója egyedül szíve vonzalmát követve emelte őt magához a trónra. Gyermekálmai világából kilépve, egyszerre szédítő magasban látta magát, a hol milliók figyelme kisérte minden szavát, léptét s a hol ő milliók örömeinek és szenvedéseinek vált részesévé. De az ifjú királyné bűvölő erejű egyénisége, csodálatos önállósága a sors minden változásai közt, habozás, ingadozás, tétovázás nélkül fejlődött, szinte mithoszi, fenséges alakká. Mint hitves és anya példaszerű, példaszerű akkor, mikor egy boldog család nagy reményeinek teljesülése útján haladott és példaszerű akkor, mikor a legrettentőbb sorscsapástól lesújtva ő, a gyönge nő vált fölegyenesedő lélekerejével támaszává az egyénnek: mint uralkodónő gyöngéd keze minden érintésével sebeket tudott gyógyítani, vigasztalást, áldást terjeszteni mindenfelé.»
A beszéd végén azt fejtegette a szónok, hogy mint igazi nőt, szíve inkább a szenvedők felé vonzotta a királynét, így az akkor szenvedő magyar nemzet felé is. Lelke vonzotta őt nemzetünk nyelvéhez, zenéjéhez, költészetéhez és mert megértette, meg is szerette nemzetünket. Szónoklatát így fejezte be: ((Erzsébet királynénk emlékét ünnepeljük egyesülve érzelemben azzal, kinek nagy szivén az ő halála a legsúlyosabb sebet ejtette: dicső királyunkkal; ünnepeljük, egyesülve minden jó hazafival, ünnepeljük abban a hitben, hogy nemcsak érczalakja ós emléke marad közöttünk, de szelleme sem fog elhagyni, őrködni fog továbbra is e sorsüldözött nemzet fölött, a melynél az ő emlékezete áldva lesz mindörökké. »
Kép A szép beszéd után lehullott a lepel a szoborról. Ezután Bornemisza Gaby kisasszony Farkas Imre «Erzsébet királyné* czímű versét szavalta mély érzéssel, csengő hangon. A szobor megkoszorúzása után a katonai zenekar a Szózatot játszotta a közönség viharos tapsai közt. Ezzel a tulajdonképeni ünnep véget ért.
A szép szobor Donáth Gyula műve. Magas talapzaton, ülő helyzetben ábrázolja a királynét, a milyen fiatalabb éveiben volt."
Gyöngyösy László.
 
Forrás: Vasárnapi Újság 1903.34.sz. 553-554.p.

 

 

 

  további forrás: http://www.huszadikszazad.hu/index.php?apps=cikk&cikk=2507

Kép  Ez a szobor is átvészelte a történelmi viharokat, csak a talapzatának felirata követi a változásokat. Találunk olyan képet, ahol már nem olvasható az Erzsébet név ...

 

 

 

 

 

 

,

Kép... ma pedig

Na Pamiatku Pobytu
Cisarovnej Alzbety, Kralovnej Uhorska

látható a talapzaton. 

 

A mappában található képek előnézete Bártfafürdő