Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„Szentmiklós”-ok és Erzsébet királyné

2012.02.24

 „Szentmiklós”-ok és Erzsébet királyné

Az emlékhelyek utáni kutatásban egy újabb gordiuszi csomót sikerült elvágnom. Persze, lehet, hogy másnak ezek már ismert tények. Én most tettem rendbe magamban. Szóval különféle irodalmakban olvasható, hogy (Szerb-)Nagyszentmiklós és Kisszentmiklós településekhez is köthető egy-egy Erzsébet emlék.
Először én azt gondoltam, hogy csak elírásról van szó, és vagy az egyik, vagy a másik településen volt valamilyen emlékmű, hiszen ez ténylegesen két különböző település az biztos.
Aztán egy képhez jutottam, ahol egy emlékoszlop látható, nem szobor. Így újra átnéztem még egyszer a forrásokat, és a következőre jutottam (eddig persze).
 
Kisszentmiklós Erzsébet szobra
Kisszentmiklós (románul Sânnicolaul Mic) korábban önálló falu volt Aradtól délkeletre, ma Arad egyik városrésze. A trianoni békeszerződés előtt Temes vármegye Újaradi járásához tartozott. (forrás: wikipedia)
 
„Új-Arad mellett, a Maros közelében fekvő kisközség. (…). Az országos vöröskereszt egyesületnek is van itt fiókja, mely 1904-ben Erzsébet királyné szobrát állította fel.” (Forrás: Magyarország vármegyéi és városai. Temes vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. Bp., Hornyánszky, 59. old)
További információm nincs arról, hogy hol került ez a szobor felállításra, hiszen Aradon 1901-ben a vármegye kertjében emeltek szobrot. Majd ezt a szobrot, amely Zala György alkotása 1919. után Makóra hozták, ahol most is látható a múzeum kertjében. Valószínűbb, hogy ez nem egy köztéri szobor volt, hanem az egyesület székházában került elhelyezésre. Ilyen beltéren elhelyezett emlékszoborra több példa van (pl. Kiskunhalas). Sajnos fotó, képeslap nincs a szoborról.
Az emlékfákat, ligeteket, szobrokat összegyűjtő album Kisszentmiklós esetében ennyit közöl: „Kis-Szt.-Miklós elöljárósága több közhelyen 20 drb különféle fát ültetett, a községháza előtti sétányt pedig Erzsébet-sétány-nak nevezte el.” (Forrás: Erzsébet királyné emlékfái. Bp., Pallas, 1899. 108.p)
 
Nagyszentmiklós Erzsébet emlékoszlopa
Nagyszentmiklós település nevéről Bartók Béla szülőhelye, vagy esetleg az ott talált „Attila aranykincs” jut először eszünkbe.
Nagyszentmiklós (románul Sânnicolau Mare – régi helyesírással: Sînnicolau Mare, németül Großsanktnikolaus,szerbül Велики Семиклуш, bánsági bolgárul: Smikluš) temes megyei város. A 19. sz. végén több mint 10 ezer lakosával Torontál vármegyének negyedik legnagyobb mezővárosa volt. Hajdan ikertelepülés volt: Szerbnagyszentmiklósnak nevezték, hozzá ragasztott részét pedig Németnagyszentmiklósnak. (Forrás: wikipedia)
nagyszentmiklos---romania-01.jpgAz emlékfákat összegyűjtő albumban ez olvasható:
„Szerb-Nagyszentmiklós község elöljárósága a községben lévő népkertben egy kihasított területen emlékfákat és emlékoszlopot állított fel.” (Forrás: Erzsébet királyné emlékfái. Bp., Pallas, 1899. 116.p.)
Ezt az emlékművet egy képeslapon is láthatjuk, ahol már borostyán veszi körül, sajnos a felirat nem olvasható, de formája jól látható.
 
Remélem további adatok, képek kerülnek elő erről a két emlékhelyről is.
 

A mappában található képek előnézete Nagyszentmiklós - Románia